Világom-világom,
magamnak ajánlom!
Áhított üdvösség, kín,
Szín, felszínes eme külcsín.
Semmi a nyugalom,
hangommal forgatom,
érzet, csak e felszín
dialógus, fogalom, kín.
Képes vagyok, tudom,
bolond sekély,
csak mondom mondom!
Semmi az öröm!
Érzet, szemem s bőröm.
Vörös s kék hamis,
íz víg csak kép!
Több vagy, semmi!
Minek nagynak lenni?
Porból szíved,
hulla ízed,
emel majd a
Fény,
de ez mind belül
Tény!
Képekben valód, a kép,
kín s haló.
Emberként, embervért,
inni balga bú.
Ki harc, ellen harcol,
oly sötét sanyarú!
Fény a mád,
takaró napsugár.
Természeted nagy,
léted magasztos,
Emberi vagy!
Élj világodnak,
felleg vágyaknak!
Tetted te légy ne
Mások!
Ott vagy belül! Gyémánt
Látod!?
Ott van a pillanat, többé
nem várok!!
Jövő, jelen, múlt,
mától porba hullt!
Semmi vagy, virág,
tél, bolygó, anyád,
vérben úszó húscafatból
Isteni lett orcád…
