Poeta Natus

Birtok csak annyi hát, s dallam, ritmus nélkül elsorvad ólom markom alatt.Ólom e gőg s gyilkos mérge lassan itat napról napra...Hiába hiszed, való érzet s tiéd, egyszerűen csak Te vagy! Tisztelet és tétlen öröm nélkül, halálba kergeted! Pedig a Szerelem álarca…

Isten két arcától retteg a nép, pedig egy lélek az! Félelmei s sötét valója kísért.A hit tudata elnyel s rettegéssel részed, ragad.  Tapasztalni s figyelni azt, mi létező s te vagy.. igaznak tenni, magadért!

Üres kígyófészek, vak lelkem pátoszképe hamis idea képzet.. Vágylak örök, de senki gondolat, s e szépség felszín, ha nem te tetted!Koldulni ezer dúvad közt, neked is azzá kell lenned.. Magad vagy s képtelen álmokkal élteted önnön vágyad, félelmed! Ha hazug világod…

Mérhetetlen gőggel, s dühvel álltam e ciános tekintetet! Lám a baráti csókból, egyszeri háború lett, pedig, oly semmis már a hadszó, hisz nincs egy szó, mi marasztaló…   Álarcom vasfüggöny, áttörni kész, de tőröd csillan, s szívem vérző buzgára takar.…

Eltűnni a Hold örök tükrében, s a Nap tettes tolvaj táncát járva, egyesülnek az örökben.   Gyilkos hazug holtak jártok s keltek, de mit táplál lelketek, ha az álom örökében nem érzitek mi a való tudás?! Belegondolni magad, s testében áramlani könnyben és kétségben…

Szabadulni vajon ezer töviserdőből, s tüzes tekintetektől lehet e valaha? Ha gondolatom terhes tömegében, összeroppant szerelme. Ha a múzsa csókja örökkön csak a való mása… Rab vagyok? Minden ideám romlatlan pátoszban ő róla szól, s álmomban csókja csodás erővel…

Testekkel tarkított álarcosbálban, dúl a sok Dúvad szava. -Őrültek vagytok mind!!Kiált fel egy hang, de a porhüvely fala tompítja a Bölcs szavait, s az elcsuklik a tömeg zajában...  

Nem szenvedek, még csak nem is vágyakozom. Űr a lelkem sötét mélye, de a lyukat a tapasztalás fénye tölti meg ezer lámpásával. Senki nem lehet ki jobban tudja, milyen csoda Szabadság a világon lenni, izzó tekintettel és bajos szívvel a mában lüktetve, az élet való…