Valami dereng, a lángok martaléka.

Veszély, mi buzgó testedben búsong.

Őrület, lélegzet, forr a lelked, inog,

Igaz vétek, már vágylak az isteni mába...

Ő más,

a hűvös keleti szél a nyomába sem ér,

s csoda minden perc mit vele töltök.

Királyom, mindenem

ha teste mellettem, e tébolyban izzik vérem!

Hogy feledhettem mi ennyire Igaz?

Tompa fejemmel látok

az élet után kiáltok..

Te adod nekem!

A reggel édes kikelet, ha ajkad,

ajkamat simítja, és szóra nyílhat.

Csorba torzó s bú világban szénné porlad,

mert karod karomba fonva, Te vagy,

s adod Magad.

Én csodálom mi vagy!

Ócska lom, karom már nem díszíti,

csak egy Való marad.

Lelkem e tűzben szenderül, élteti

a képtelen álom, mely Tükörbe fonva sorsot ad...

E nyugalomban én is magam vagyok…

Sebekkel tűzdelt ódon Tükör, ránc s tán csók óvta, mi szeret… tompa látszat Ritka akár a hajnali harmatos kikelet. Szemenként hull húsomba, holnap halok meg? Egy Tekintetbe veszem, mindig. Balga Vénasszony csontod töröd!…Számít? ezer s Egy repedés, a szobor alkotás lesz. A vágy ébreszti fel fantom félelem, múló kényelem…Egy. Tán ásó nélkül óvó Való a kebledre ölelsz?Csak veti a kockát, hatos, egy,öt… édes Isten, Benne eltűnök… ki marad Nekem? Bús birtok a Bálvány de e Tekintetet látván…. elvész mi magammá tesz?!

Kérlek, ne ölj meg! A halál már nem fáj, de Te…

Ha hagyni meri, hisz múlni nem tud, verem való e maró édesség átitat..Vétek…vétek..

Miért csalsz percet a mába?

Ráncokkal ékesítettek…látni?! Sóvárgó forró könnyek, száraz szavak, évek..Bálványok..Bégető birkák ígértek, rabigát, kötelet nyakamra tettek. Tettek, tapasztaló halandó lelkek..kopott cipőben…Mosolygó tekintettel kiáltanak de háttal. Össze, csak Egybe, késsel döfte virágon a múlt.. csak háttal. Nem!

Én s e Tekintet, eltűnni, óvó Való veled akarni.. a Nemet, Sóbálvánnyá leszek melletted…

Mártír malom.. kebel halom
törékeny, s az igaz hazuggá lesz
Rezeg a léc üres kacsó, tartalom..
Falomb s kő melyik kényelmesebb
Mondd miért a gyenge a nemesebb?

Erő feni halálra élüket,
pedig őszinte a bú, belül
lakozik Arany kikelet,
de a mártír előre kerül..

A Kivétel hisz, az erő engedi,
hisz nem stratéga, ki Szerető!
Igaz Szív, vak gondolat,
ég vezesd el e lombokat..
mutass utat!!
Így a mártírtenger elnyeli az igazakat!

Amit birtokolsz birtokba vesz, mosolyban fuldokolsz kéred, de nem ereszt..
Ólom hátad.. láncon lábad.. sikoly szádon.. Élet, így nem látni!
Oh Szent Rabiga... róna jósa se könyörül e sorson.. a jövő egy.. sorvadó kerted majd eleped...
Elmúlik a csillogás, haldokló tekintet, minden mi oly Igaz volt.. mára csak legyint.. oh már megint?
Tövistóga billog, micsoda móka.. mondd, megérte ráülni a lóra?
Csak egy sóhaj kell, elül, hogy ne üssön az ostor legbelül.. vágyott kétség szívbe karó.. ettől esendő a halandó..Szerelem?... Kérdi: Hol van az illat? Hol van az ihletem?
Magamban is lélegezni csak egyedül, nem azzal..Pátoszi Álombéli halmazzal...
s te kései pióca pusztulj a porba, vérem szívni ne merd... dögölj kártékony horda!!!
Trójai tánc, mocskos románc múlandó..az Élet a Szerelem nem pedig a Halandó.
Kecses Páva s Ékes Angyal, azért ne elégedj meg magaddal.. ragadjon el a pillanat, s e Vadat ékesítsd gondolattal!
 

Tekintetem lát, lopott csodát,

Smaragd tenger, tétován vizsgállak,

s kérdőn várok mesét, mondát,

igazság, naiv szemem takar, várlak.

Tükör világ, oly valótlan,

Smaragd, csak nézni tudlak!

Néma ajkam retteg, szótlan,

E múlt korcsai nem csitulnak..

Tekintetem lát, egyedit alkotást,

szemem betelni képtelen.

Sorvadó világban, oly áldomást,

csodálom mit a vétlen,

Szemek nem látnak….

Kerek egész, Egyetlen valómban e végtelent eredőn látván, hinni kezd oh óvatlan szívem.

Add hát magad Egyetlen, esendő reményem.. Rólad most álmodom…

Tüske
Gennyes
Enyém
Okom...?

Test
borda
Belőle..

só
torkomon...

Orom
verem...

beléd
verem... khm
Fejem

Fal...
Fel?!

Múltam
Takar...
varomat
véresre
vakar
Ja...

Talp
nyom.....!

Tüske
körök...

Kósza pillanat magamban őrizlek,

látom Arcodat.

Évek pora, remények sora,

még a Világ

lélegzetén, meg nem szűnik ritmusom,

várni fogok Rád!

Örök tüske, s ha eszem, szívem,

szerelem vitte,

édes Árny,

mindig ott voltál!

Remény

rólad álmodom!

Puha karodban,

nyugodni vágyom,

ennyi létem!

Sín sorja, tán

összefut..

Sebes szívvel ugyan,

de érzem

Egybeolvadok!

Várok, ezer vagy csak

egy szót, mondatot,

de lelkemben, örök talány maradsz

Remény…

Létem Téged sosem tagadhat!

Mesélő:

(Szánakozva a térdepelő Vica-ra mutat!)

Itt van Vica ki Versara vár, de csak Versus rideg szívére talál!

Micsoda komédia, vagy tán tragédia?

(Nevet)

Hát nem édes a kis balga?

Vica:

Szótlan szomjúhoz ezer esett sokaság, sorvadó jövőjük szellem nélkül néma aszály. Érzel e mondd? Hallgatsz…!?

Más csillapít tán?

Nézz reám vándor,..őszinte ajakán keserű a nász!

Hát nem látod?

Ki örök szentséggel óvna, akár egy anya… csak én vagyok…ki tudja mily dicső e tekintet!

Versus:

Csak hallgass! Ócska szavakkal szítod mi csak benned! Nem vagyok senkid.. szerelmed!

Sóvárgó világ, ha szemedbe nézek.. (magához vonja a lányt, csók)..

(Hirtelen ellöki magától...)

Gyomrom fordul! Szánlak bolond szerelmes, sírba visz vágyad… feledj hát! Feledj…el

(Nevetve közönség felé)

Balga bolond nő csak legyintek! Ezer bujább erdő vár!

(Versus el)

Az utolsó percig hiszek,

Hiszek a mában!

A jó sorsban,

s az akarat diadalában!

Bízom az álmokban, áldott tettekben,

Hiszek a téboly igaz szerelemben!

Hiszek a gondolat örökségében!

Hiszek nemlétem reménytelenségében!

Hiszek a világban, mert igenis csoda,

a tettekkel teszed, oh ember Mennyé

Bízz csak, reménykedj élj hát, Dologra!

A világ a vászon s művész a lélegzet

senki se tudja jobban, mit ér a képzelet!

Ember, teremtő szíveddel fogadd hát,

hogy teljesíted az egység

áldott álmát...

Még maradnék mohó mélabú

Benned boldogul e birka alkotó

Munka csak munka még marad, dologra

s szerelmem csak e csacska csaló

Papírra vetett való

Ritmus a róka rém, s elragad

borgőz csók csillám éget

s emlékeim képe, e szó éltet

Tapasztalat kedvesem,

Egyetlen képtelen

Rút rideg róka rém, elragadt

Őrületem örök megmarad

Érezted e valaha a napfényt? Kóstoltad e, fényben a színeket? Érezted e talpad alatt a föld hogy lüktet? Keserű kátrányban fürödve alkohol és külvilág nélkül.

Önnön valódban vagy e mond? Érzel e, vagy lázadni léha hauzg búban egyszerűbb?

Csoda ami körülvesz, minden mozdulat, a hangok, ritmus, ima. A szavak csalfa csengése hogy adhatná vissza az életet! Soha nem él ki nem tapasztal s a tapasztalás az igaz Bölcsesség kezdete.

Fal a külvilág ezer szerep, mind te vagy csak más szemével… Mind én vagyok.. az ő szemükkel. Én önmagam akarok lenni, a világ sűrű áramában a Földdel s léttel lüktetni. Érezni valóm!

Sírnék a gyönyör mocskában ezer könnyel epekedve a jóért. Mi végett? Ha teszem, hát szolga senki vagyok. Körülnézek és csak látok.. képtelen tündérvilágot.

Pillanat az enyém vagy!

Üres...

Háremhold ezüst jég, s még is éget,

a Sokból kevés, de e tudat éltet,

számít e, szeressetek, öleljetek,

de lelkem mélyébe sosem vesztek!

Üres fakocka egyszerű lélek,

semmis, soha világ nem neked!

Jelentés nélkül meggyilkollak,

fuss, a lényedből semmi marad.

Kettétör az arasznyi lét,

mond megéri ezért?

Háremhold, vörös folyó, tétova lélek,

unlak Titeket, senki soha világom, élet,

csak így lélegzem,

de üresen létezem.

Dühöngő semmi, tompa jelen,

nincs oly lélek, ki Egy lenne

velem!

Unalom, saját képed nyomor reánk,

lepke, léha bú a torzsa világ,

Angyali pillanat, Boldogság...

E szavak alatt a bőröm vagyok,

a te tintád formál minden mondatot,

de nincs oly múzsa, ki való csókba

itat, vér nélkül, ingyen irgalommal…

mert falat kenyér vagy, ó te égető vágy,

ékes látszat a húsomba vág!

A tövis, tétlen lélek nélkül szalad,

annyi kincsnek hitt pátosz lény,

s Igaz egy sem marad!

Csodálom Istenként a Szerelmet!

Hol igaz? Álom csak bennem..

Lehet?!

Jelent e valamit a birtok, mely tétlen elragad önmagad felejtve szolga szívvel? Vágyad illúziók közepette emészt fel!!

Ugyan remélni kell, de az Egyén csak önkény s szerep nélkül vehet lélegzetet..

Halott pátoszképet gyártunk, örök téboly tompa táncunk...

Oh könyörülj.. e Vakságon!!

Szabadság a lélek gyümölcse vagy. Nincs oly csoda, mi valaha visszaadhat.

Tudni a pillanatot, s tompa tollában ékesen ragyogni. A mocskot és magasztost épp úgy befogadni.

Érezni a talaj lomha lüktetését, selymes szélben a levelek éberségét.

Mond,

van e oly állapot, mi pótolhatna?

Oh bíbor borom, torkom cirógatva kering kóbor lelkemben.

Szabad Szerelem örök rabod lettem..   

Isten két arcától retteg a nép, pedig egy lélek az! Félelmei s sötét valója kísért.A hit tudata elnyel s rettegéssel részed, ragad.

Tapasztalni s figyelni azt, mi létező s te vagy.. igaznak tenni, magadért!

Mérhetetlen gőggel,

s dühvel álltam e ciános tekintetet!

Lám a baráti csókból, egyszeri háború lett,

pedig, oly semmis már a hadszó,

hisz nincs egy szó, mi marasztaló…

Álarcom vasfüggöny, áttörni kész,

de tőröd csillan, s szívem vérző buzgára takar.

Előtted, örök titok a kedvesség,

megismersz e valaha…

vagy örök mérged borít?

Nincs mi oldaná, az Igaz él e még?

Kőbe vésve védem a mát, s való lényem,

hisz félelmem multával,

hamu lelkemből, viharos széllel száll el…

Oh Remény, meddig maradsz még velem?

Mikorra hűl ki belőlem érzés s Szerelem?

Ha csak csendben versz tovább,

halál a Lantom!

Nincs oly toll, mit érdemes

Koptatnom!

Eltűnni a Hold örök tükrében, s a Nap tettes tolvaj táncát járva, egyesülnek az örökben.

Gyilkos hazug holtak jártok s keltek, de mit táplál lelketek, ha az álom örökében nem érzitek mi a való tudás?! Belegondolni magad, s testében áramlani könnyben és kétségben épp oly üdítő, mint tompán a ködben pördülni, ékes mosollyal.

Kényes e világ! Óva táncban, kavargó lombokban egyesülve, álmodni a mát s az idő folyamát. Csak ez kell!!

Szabadulni vajon ezer töviserdőből, s tüzes tekintetektől lehet e valaha?

Ha gondolatom terhes tömegében, összeroppant szerelme. Ha a múzsa csókja örökkön csak a való mása… Rab vagyok?

Minden ideám romlatlan pátoszban ő róla szól, s álmomban csókja csodás erővel ölel magához. Vajon a rab születése adhat e oly örömet mi a léleknek elég?

Hol van a való mámor? Ha senki soha nem álmodik már...

Testekkel tarkított álarcosbálban, dúl a sok Dúvad szava.

-Őrültek vagytok mind!!

Kiált fel egy hang, de a porhüvely fala tompítja a Bölcs szavait, s az elcsuklik a tömeg zajában...