Először, kondul kő szívem igazán

Fáradtan, kábultan állok,

Gyűlölök, Szeretek s Imádok.

Távol tétován nézem arcod,

Keserédes könnyem látod,

S sötétben sikoltok utánad,

Üres lapjaim véresre firkáltad.

Sötétben ordítok, sírok, kereslek,

Mert nélküled az egy, csak egy lehet.

Bár értenéd, mit is érzek s éreztem,

Fényben, könnyben, kívántam életem.

Te vagy napom, éjem, gondom s,

Legédesebb álmom.

Hűvösben, ha szmog csillan a lámpa fényében,

Vagy eső veri fejem, a fekete lélek tükrében,

Nincs bajom, mert minden idő csodálatos,

A világ, csak veled lehet csillogó gyémántos.

S ha könnyem is hull utánad, nem magam siratom,

Csak féltelek, mert érzem, bennünk lenne boldogságom.

Legyen örökké, forró, sárga, napos, édes léted,

Akármi lesz veled, van egy kis szépséged,

Gondolata örök lesz benned,

S sosem kell majd tenned,

Jót, rosszat, mivel valaki,

Mindig tökélyben lát s,

Gondol majd.