Az örök múlt pátosz fellege borítja, arcod s arcom,
felkavart lényed, tüzem égetett téged, élted világom.
Kegyetlen szívek táncában, kőkemény gyémánt, úgy bánom,
fegyverként vágtad puha fehér húsom, e tekintet éget, látom,
s minden másodpercét kínját örökkön, féltve, úgy kívánom.
Emlékek pora ez silány, mégis szégyen, s fény,
egybeolvadt e két Angyal, s Sátáni lény.
Fecsegték szavakban s sújtották e tettekben,
megélték a mát Szenvedéllyel csak Szerelemben.
Táncolt a világ, lüktetett a táj,
ezer szín s karc, nem volt akadály.
Álomvilágban örök a múlt,
még koptatom...
Várom a múltat, s e jelen karomba hullt.
Van még ily szerelem?
Talán elhunyt...
