Téli hidegben mocskos most a tenger,
Tele van a part szerelmes tetemekkel
Drága álmok, mikben oly nagyon hittem,
Az álnok hercegekkel mondd, mire vittem?
Egy gondolat, egy csepp keserű a szépben,
Más vagyok, talán új korba léptem.
Szavaitok alatt, remegnek a falak.
Egy pillanat csillaga, ragyog a szemben,
S már azt hiszed nincs más, csak ti ketten.
A feledés, sosem mossa múltadat
Örök, s bús levelek hullanak.
A nyár után, téli hideg hívogat
Értelem nélkül, éled poklodat.
Teljesen egyenlő, bágyadt, hazug tükör
Bármit is teszel, a kígyó, sosem gyűlöl.
Olyanok, akár a nyári harmat,
Tettük teljes, s pirkadó pillanat.
Az édes éget, s olvad keserű mézzé.
Hitetlen s bolond, két hős ökör,
Oh, Te naiv szerelmes tükör!
Akármit is hoz az élet, úgy vonz a tenger,
Tiltakozni hasztalan, itt vagyok, halászni, kell.
Éhen halni nem fogok, de szálkás torkom facsar,
Újra szégyenben, álnok lepel takar.
Újra ébresztjük, mi a másik késen elhűlt.
Halál, a kitaszítottak mocskos lelkére!
Öngyilkos szerelmet, a Szentek tettére!
Vége sosem lesz már, ördög, ördög cimborája,
Gonosz és jó, az emberi angyal, keserű szavára
