Tanullak te világ!
Csodába burkolózik minden ejtett ima,s e keservben hűvös tekintettel, tompán, ólom valóm lépdel.Tüske, karcsú gyémánt karmával, belém vásott sebkoszorú vagy te lét! Óhatatlan, sokaság senkik hada, még is tudom mind bennem vagytok! E keservben szomjaztok... koldulunk mind, mámorban mélázva. Elragad mit a vak szem élni óhajt....de látni oly nehéz!
Korommal borított patak, ha egy cseppet is mersz a szenny már nem ragad... Hamu valami maradt, de lesöpörni tudva csak egy gondolat. Egy csepp a tenger....kéretlen gondolat... más, még-idő s mámor nélkül.
Ez változó, örök, s mit jársz körben tócsa, csónakod ezer lékkel, de téged visz. Mi körös körülfon már ágakkal tarkított toronyerdő, a körből kivezet, de vége nincs. Ekkor...
Földre taszít, tenger, erdő, való, mit sem számít!
A semmi épp csak takaró, téboly nélkül.. mit érne e való?
csak kések…
