Fehér Maszkos Idegen
Fehér köpenybe bújt fantom,
Kettétöröd, szívem s lantom.
Csukott könyv, sötét, rideg,
Melegséged, hamis hited,
Hazug szavak árja borít,
Hamis fénnyel hurkot szorít.
Hiteget hatogat jövővel, ámít,
Nem különb én, senki sem számít.
Vajon, mi rejlik benned, hűvös idegen?
Nem lehet, léket ütni, hiányzó szíveden?
Semmi sem hat? Csak én nem kellek?
Nevetve, akár ezer év is telhet!
Már tudom, sohasem kellek!
Ott vagyok, a remény bűzös mocsarába,
Semmi sem véd már, várok a halálra.
Feledésbe merülök, sós s száraz ajkam,
-Ez volt a buta nő, ki mártírkodott rajtam!
-Megérdemli az aljas céda
-Legyen lelke martaléka
-Vesszen a semmibe, az üres s szép test
-Majd a naplementében, örök Világot fest.