Fehér Maszkos Idegen

Fehér köpenybe bújt fantom,
Kettétöröd, szívem s lantom.
Csukott könyv, sötét, rideg,
Melegséged, hamis hited,

Hazug szavak árja borít,
Hamis fénnyel hurkot szorít.
Hiteget hatogat jövővel, ámít,
Nem különb én, senki sem számít.

Vajon, mi rejlik benned, hűvös idegen?
Nem lehet, léket ütni, hiányzó szíveden?
Semmi sem hat? Csak én nem kellek?
Nevetve, akár ezer év is telhet!
Már tudom, sohasem kellek!

Ott vagyok, a remény bűzös mocsarába,
Semmi sem véd már, várok a halálra.
Feledésbe merülök, sós s száraz ajkam,

-Ez volt a buta nő, ki mártírkodott rajtam!
-Megérdemli az aljas céda
-Legyen lelke martaléka
-Vesszen a semmibe, az üres s szép test
-Majd a naplementében, örök Világot fest.

Szeszélyes szenvedély, égető erő,
Az éhség hevében, mit tegyen a nő?
Értelem nélküli, érzelem,
Gondolat mentes, kényelem.

Ehetetlen mérges gomba,
Jer hát mocskos torkomba!
Tépj, szaggass, te Állat vágy,
Jer hát hátamba, fakír ágy!

Vörös bársony, jég a fákon
Fehér, selymes tested látom.
Férfias mellkas, éj kék szem
Forró, toll csúszik testemen.

Parány csepp, csusszan a nyakon,
Ne kínozz, had távozzak vakon!
Művészi, tangó táncot járok rajtad
Gaz ördög, csábító, szívem martad!

Újabb éjen táncot jár,
A fehér testű gerle pár,
Forró tűz, mond hol vagy már?

Lekerül majd, a gyarló támasz,
Engem többé, sosem láthatsz!

A Szépség Szeszélyes Szakadéka

Vesződök, szenvedek,
Öszvérként keresek,
S még, ha vak szemem talál is,
Nálam érzelmesebb, a halál is.

Félek, menekülök, szemed éget,
Istenem, úgy csodálom e szépet.
Hideg jég, s égető falat,
Szét, nem törheti, az örök falat.

Plasztik Világ

Valós, s kemény, plasztik tünemény,
Műanyag testeden, csillan a fény,
Reggel felkelsz, s spaklizod arcodat,
Természetes műmosoly, bársony vakolat.

Itt van ő ,
A tökéletes, s hazug nő.
Ez kell a világnak, látszat idomok,
Teremtő anyánknak, véres pofonok,

 Minek az eredeti, ha van helyette mű,
Anorexiás test, s mutáns mű mellű,
Macákkal mardosott mímelt marha világ,
Futószalagon gyártott, gyarló, gyilkos Gulág.

Félek,
Elpusztul minden, mi természetes s jó
Nem marad semmi, csak a külcsíny s faló.

A következő verset egy csodás művésznek ajánlom, aki megváltoztatta az életemet... :)

Eleven s feledhetetlen Emlék

Sosem lesz vége, emlék vagy sem
Akármi legyen, titkolom, de nem feledem
Minden egy perc, maga a szerelem
Sosem lesz vége, mindig keresem

Itt vagyok, a tettek mezején
De meg van kötve kezem
Szótlan állok, a Héttorony tetején
S a feledés tengerébe veszem

Én sosem teszem, bennem a gondolat
Szeretni tudlak s örökké, szeretni foglak
Nem egy vagy a sok közül, hanem Az egy
Talán Kis idő volt, de az örök egyre megy

Más vagy, tudattal teli tiszta kikelet
Életre hívó baráti szeretet
Benned bízom, még ha torkom is vágod
Mert tudom, csak megváltod a világot

A mocsokban gyöngyszemként tündököltél
S tudom, akkor engem is felemeltél
Minden más volt, és lesz, egy a kettő
Megtanult szeretni, e cinikus meddő

Téli hidegben mocskos most a tenger,
Tele van a part szerelmes tetemekkel

Drága álmok, mikben oly nagyon hittem,
Az álnok hercegekkel mondd, mire vittem?
Egy gondolat, egy csepp keserű a szépben,
Más vagyok, talán új korba léptem.

 Tépett vadak, patkányok, áruló halak
Szavaitok alatt, remegnek a falak.
Egy pillanat csillaga, ragyog a szemben,
S már azt hiszed nincs más, csak ti ketten.

A feledés, sosem mossa múltadat
Örök, s bús levelek hullanak.
A nyár után, téli hideg hívogat
Értelem nélkül, éled poklodat.
 
Teljesen egyenlő, bágyadt, hazug tükör
Bármit is teszel, a kígyó, sosem gyűlöl.
Olyanok, akár a nyári harmat,
Tettük teljes, s pirkadó pillanat.

Tévedő, egyenlő tűz, válik tiszta vízzé,
Az édes éget, s olvad keserű mézzé.
Hitetlen s bolond, két hős ökör,
Oh, Te naiv szerelmes tükör!

Akármit is hoz az élet, úgy vonz a tenger,
Tiltakozni hasztalan, itt vagyok, halászni, kell.
Éhen halni nem fogok, de szálkás torkom facsar,
Újra szégyenben, álnok lepel takar.

Körbe kerít s fojtogat a látszat,
Fáradt felleg vagy, valós káprázat.
Képességek birtokosa, még sincs igaz helyed,
Menekülni képtelen vagy, bizonytalan hited,
Nézed tükörképed, mondd mire vitted?

Más vagy belül de mit ér e jó?
Senki sem ismerhet csak a minden6ó
Kit érdekelsz? Ki becsül? Hol az igaz szeretet?
Ki az, ki tiszta szívvel, Isteníti szemedet?
Ki az, ki sár helyett szurokkal tapaszt?
Hol van az a hely, hol nyugalomban maradsz?

 

 

Üdvözlet a blogomon

Költő vagyok, nem tagadom
Skatulyába senki sem zárhat
Igazi izmusra az olvasó, csak várhat
Mindenféle költészet az enyém
Fáradtság nem lel, rímelés a gyengém,
Publikálnék, de nem vagyok biztos
Tudnom, kell, hogy semmi sem piszkos
Gondolataim sosem egyszerűek
Barátaim szerint néhol nagyszerűek
Nekem még is elfogulatlan kell
Egy olyan okos látó ember
Ki, kritizál, formál, hogy jobb legyek
Segíts kedves olvasó! Mond, mit tegyek?