Csak várok
Várok rád, céltalan
Értelem, s kétség nélkül
egyre, minduntalan
Képtelen világ,
lebegek s keresek.
Tudom velem vagy,
de mégsem szeretek.
Keserű szám ízén,
csak az idő változtat.
Várok, csak várok rád,
messze még, e kábulat
Percről percre nehezebb,
a gondolat.
Egyre csak,
Várok,
s számolom a
napokat….
Adj erőt, egy gondolatot,
Melengető puha fuvallatot.
Édes ölelést a szívembe,
Ösztönző szárnyalást létembe.
Adj Napot, fantáziát, eget,
Mindent átható szeretetet.
Teljen a napok szépsége ebben,
S egyszercsak lám Angyal lettem
Lila lassú levegőn lebegek, lebegek
Már senki sem fogja, kezemet, kezemet
Üres világ, cél nélkül, keresek, keresek
Hasztalan a harc veresek, verebek
Érted e már az életed, életed?
Kell e még vajon kérdened, kérdened?
Elesik a halott, megremeg, megremeg
De neked, nekem van még mit féltened?
Végtelen véletlen szememet, szememet
Érteni lehet! Kérdened félheted!
Késpenge virága, lilom végzeted
Kell e még barátom értened, értened?
Érzés
Élet,
Valami mitől annyira félek.
Élet,
Fogalom, keretezi a képet,
Képet,
Minden jót s kényes szépet,
Képet,
Csak egy képet őrzök,
Őrzök,
S kínos múltam elér,
Őrzök,
Minden balgasággal felér.
Felér,
A magasba egyszer, talán,
Talán,
Ott leszek a halhatatlan falán,
Falán,
Lógok majd s éltetem az életem,
Életem,
Melyben nem lesz többé félelem…
Örök élet vagy nekem,
Előtted, nem volt szerelem.
Magányos, vak és világtalan,
Értelmet kapott, mi láthatatlan.
Csak, a Te karodban érint nyugalom,
A bánat, a félelem, egyszerű fogalom.
Kívánom e csoda, sose hagyjon,
Az érzés, a lélek örökbe fagyjon.
Élni, nélküled képtelen lehet,
A nélkül kit örökké
Csontomig Szeretek…
Álomvilágot képzelek magamnak,
Képtelen világot, Te is benne vagy.
Tettünk összeforr, sosem leszek boldogabb!
Egy közös világ, kósza gondolat,
Mégis talán lehet, a hónapok múljanak.
Reményem arany keretén, ők összeforranak,
Egyetlen világom, sosem leszek boldogabb!
Kérdését várom, bár összeforranak,
Hideg gyémánt balomon, örök édes láncolat,
Keresem a szót, s elragad a pillanat,
Az álomvilág vár, sosem leszek boldogabb!
Szorítása erős, nem állhatom,
Egy lélegzet mozdulsz, csak álmodom.
Cseppecskék gördülnek a mellkason,
S kecsesen haladnak, érezlek.
Rózsabimbók, ezer tövissel szúr e test,
Mellé ő illik, tökéletes, féktelen,
Lassul az idő, már éjszaka az est,
Hevesen lüktet minden, képtelen.
Hullámokat látok, repülök szárnyain,
Minden eleven káprázat, karmazsin.
Érzem világod!
Tudom, én leszek Halálod!
Hirtelen remegni kezd a kéz,
S hűvös selyem cirógat,
Éles e tekintet, a szemembe néz,
Egy újabb táncra hívogat...
Az első lélegzet a világra, Az első dobbanás, de hiába.
Üres még a világ,
S szűz a drága hó,
Örök Rózsa, tövis,
Kényes, kurta, halandó.
Az első sértés, tévedés,
Az első szó, és kérdezés,
Képtelen még a világ,
Rózsaszín, s élő menny,
Fényben jár, a kelengye,
S csöpög, lassan már a genny.
Az első csók a lépcső alatt,
S utána, csak hamu maradt.
Az első dohány, útilapu,
Semmi más, csak mocsok alku.
Az első légyott a fellegekbe,
Már Rózsa nélkül, éget tette.
Az első kényszer, megalkuvás,
Álnok, véres, képmutatás.
Az első halál a félelem,
Ez vagyok én, s ezt tettem.
Az első felnőtt gondolat,
Még élő, szép, de
halandó vagy!
Az első eszme, a szív keresztje,
S utolsóként, éltem lesve,
Táncot lejt a fáradt Halál,
Kebleim közt, nyugalmat talál.
Csók csillám, bor villám,
Tetőd tere, tere fere,
de semmi sem oly édes ám,
mint kérdő keze, s jobbik fele,
mert élő, évő életetdben,
csak a csendes fellegekben,
érhet élő, kérő kender,
mely suhint súllyal,
Sose nőj fel!!
Féktelen,a vágy szava,
tétlen kezed, kar a karba,
mert minduntalan akarva,
bódult fejed vakarva,
kendőd szemed takarva,
vakon lihegsz a zavarba,
nincsen más, csak Ő maga
édes teste, s lágy szava!
Én a Senki,
de tetteimben, ott van mindenki.
Kavargó fellegek
Végtelen fény
Egyszerre feledek
s él bennem a lény
Étek az élet ékes bizalma
Nélküle, minden élet kihalna.
Egy zsákutca, s mégis benne a kikelet
ez jellemez minket, Embereket.
Látok most Valakit
a fogalmak ereje rejti
Világ zaja vakít
Göndör lombját, Senki sem fejti.
Nocsak, van még Valaki
élő Tűz szíve, nyugodt víz lelke
a benne rejlő csoda fájdalmaktól fedve..
A sokaság fogja kezetek s kezem
Boldog vagyok, míg mérget lehet ennem
Boldog vagyok, míg a bizalom él
s az ember, a Kikelet bocsánatot remél
Adunk, s majd kapunk
a Káosznak is van rendje
A titok nem titok többé
Az Univerzum, s mi, benne vagyunk!
A könnyek elapadnak, hamut fúj a szél
Mi régen követett, hideg halott Tél
Nem éltem a létben, ahogy élő él
A percek szava piciny szoba s kezemig ér
de kezed, szemed, lényed mindenben elér
Új ember vagyok s, kétségben remélek
Érted megéri, még ha félek
Veled tudom többet, érek!
A képtelen mocsarából
réteden pihenek
Még akkor is köszönöm,
ha egyszer majd tévedek
mert minden édes perc,
gyógyír a sebekre
A Fegyvert csak Érted
tettem le!
A béke szigete vagy nekem
és most csak te vagy életem
Lélegzem, változom s eldob már a Képtelen
mert minek olyan nő, kin nem fog a Félelem?
Teremts új világot,
A lét örök bölcsőjét!
Váltsd hát meg a világot,
hogy boldoguljon az ellenség.
Háború nincs csak, ember van,
egy gyermek a pokol parkjában.
Kérdése a miért, eszköze a halál,
Lepke szárnyat tép, s olajat talál.
"Kedveskedjünk", a jövő máglyája
feléget minket.
A tettek sötét keserűségében
elnyeli a lelket.
Háború ellen, háború a fegyver,
Mi értelme, ha egyenlősül ezzel?
A pesszimista s képtelen tekintet,
Nem vonz mást, csak gyávaságot,
s ha a Béke vezérli kezedet,
Lásd, megváltod majd a Világot!
Freedom
Kiáltsd a Szabadságot,
hogy a börtön legyen sorsod
Tetteid mocskában, szerelem a korcsod
s végeláthatatlan balga bébihad
a Feminim mozgalom után csak ez marad!
Mit akartok Szabadságot??
Tétlen tunya léhaságot?
Növessz tököt harcos némber,
Majd a magány s Halál kér el!
Szíts véget, habókos vért,
Hogy ki talált dobja a Szabadságért.
Teremts mocskot, mert azé a Világ,
Ha eljön a feledés sötét perce,
Válladra hajtom fejem s kívánom,
Találjon rám a szerelem!
mert ha majd, tüzelő Rózsaként,
vereslik a Főnix szíve,
feltámadnak a holtak, s
Roxane becses vére,
ezer csöppben, siet majd,
a Varázs híve,
mert gaz a csábító,
fehér lelke izzik, de
Kurtizán teste a,
Sátánétól hírlik,
Fénylik zöldell, gyilkos szeme,
Dombok dombja, hűvös keble.
Ki e csapda örököse
Kívánom, a Hóhér kösse
Mert se éjjele, se nappala,
Csak az édes Angyal,hajlata.
18 éves lettem én, kapja be e költemény,
Löttyedt bula, még nem vagyok,
Nők Lapját sem nyalogatok,
Ez a poszt a taták szokása,
Gondoljunk hát inkább másra,
Talán most a piálásra.
Köszi Nory, jó a bor ,
Majd a Brendi felkarol.
Együtt van a két barát,
Gyakorlottam piáltuk át,
A filozofikus 18 évet,
Gondoltunk a hímekről, idilli képet.
De egy valami sosem más,
Ez az igazi áldomás,
Itt vagyunk újra és ünnepelünk,
E csodás alkalomból, lerészegedünk.
S csak röhögünk azon, hogy telnek az évek,
Egy lottyadt segg is hozhat, örömöt és szépet.
Egyszer Kétszer Sokszor….
Egyszer, kétszer, sokszor,
Kérdések, koloncok, édes bús
Bolondok.
Sekély a víz, könnyen nyakad töröd
Semmi sem tarthat vissza, hisz magadat
Ölöd.
Szépséges a naplemente élvezd, és sose félj
Tapasztalj, csodálkozz a jelenben, kérlek
Élj.
Valahányszor kétség mardos, nézz magad mellé
S ha látod, kezed egy másik kezet fon
Ne aggódj, ne légy Bús többé
S feledj végre érte, csak érte a
Gondokon.
Félek, görcsben remeg gyomrom,
Tökéletes a pillanat, ha veled bontom
S bármit teszel, csókod édes marad,
Még ha, éles tövis is néha akad.
Érted, vérem, szívesen ontom,
Hisz akkor, nincs semmi gondom.
Újra és újra, látom szerelmes szemed,
Csak akkor vagyok jól, ha nyughatom
Lelked.
Torkod csak szóban szorítom,
Élőben, éles csókokkal borítom.
Meleg gesztenye, illatos, csillogó,
Mindent elsöprő, önző hódító.
Sötétben, nem láttam kincsed,
Mekkora, örök, s kecses szíved.
Egyszerűséggel oltod léted,
Mégis nehéz, tüzes, égető
Lényed,
S sokkolva állok nagyságod előtt,
Bár két karral fonnád, a fehér kendőt.
Ott állnék melletted, ez lenne egy álom vége,
S az új valóságban, szállnék mennybe, az égbe.
Te kellesz, a rózsa tövise s a forró gesztenye,
Mert melled nyughat, egy szerelmes erénye
Fáradtan, kábultan állok,
Gyűlölök, Szeretek s Imádok.
Távol tétován nézem arcod,
Keserédes könnyem látod,
S sötétben sikoltok utánad,
Üres lapjaim véresre firkáltad.
Sötétben ordítok, sírok, kereslek,
Mert nélküled az egy, csak egy lehet.
Bár értenéd, mit is érzek s éreztem,
Fényben, könnyben, kívántam életem.
Te vagy napom, éjem, gondom s,
Legédesebb álmom.
Hűvösben, ha szmog csillan a lámpa fényében,
Vagy eső veri fejem, a fekete lélek tükrében,
Nincs bajom, mert minden idő csodálatos,
A világ, csak veled lehet csillogó gyémántos.
S ha könnyem is hull utánad, nem magam siratom,
Csak féltelek, mert érzem, bennünk lenne boldogságom.
Legyen örökké, forró, sárga, napos, édes léted,
Akármi lesz veled, van egy kis szépséged,
Gondolata örök lesz benned,
S sosem kell majd tenned,
Jót, rosszat, mivel valaki,
Mindig tökélyben lát s,
Gondol majd.
A múltban élek én is, mégis bírállak,
Pedig tudom belül, szeretlek, imádlak.
Sötét félelemmel tépem szépséged,
Minden mi jó, egybetartja épséged.
Kerek a világ, mert kettő van s nem egy,
Múlt, jelen, jövő, nálunk egyre megy.
Mégis, féltékenyen gyűlölök, s várok,
Magamban csalódva, gyilkossal hálok.
Kerek a világ, mert tető van a szíven,
Piciny, lőtt lukak, virítanak híven.
Sosem fog szűnni, csak ha értem magam,
Bírálom, kiért halálosan hűlve haltam.
Én sem vagyok jobb, sőt,
Bírálom a régit, a nőt.
Pedig, az én lelkem is kétely égeti,
Az örök bálvány, múltjába kéreti.
Tudom, hogy nem jobb, se neked se nekem,
De elrabolta a sötét múlt, lelked s lelkem.
Kedves kedvem örök Verem
Hazug álarcban mellem Verem
Telik az idő, s kopik a lét,
Emlékeim árja, új korba lép.
Tettek tömege törte s tömte,
Keserű könnyekbe, korholta,
Lökte.
Semmi sem maradt, síri a csönd,
A Bölcs szúrós fény leveleket önt,
S susognak selymesen sírva,
Fák futnak, a feketén félt,
Porba.
Telik az idő, én csak ülök, s nézek,
Az emlékek árjában, patagzva vérzek.
Hercegek hebegtek, hívtak hamar,
Epedve elfogadtam, s elszáradtan,
Takart.
Mond ó halandó, élvezted e káoszt s
Kavart?
Feledek, s mégis sírok utánad
Fogtad kezem, s késsel kínáltad
Vakon vártam, s vígan
Hisz jobb lesz!
Már más mímel,
Kacagva kérlelsz.
Álmaim falai, sosem nyílnak előtted,
Az esélyt, a szépet, örökre ellőtted.
Semmis a sokaság, selejten,
Csüng,
Sosem sajgom, súlyos gondom,
Barátok leszünk.
Az Én Életem
Szórakoztass, legyél Te az öröm,
Egy csepp könnyért, mosolyért,
A lábamat is töröm!
A misztikus térben, Te vagy az Úr,
Tedd hát mi hozzád méltó,
Kezeden a fájó súly!
Tettek, táncok, fékezhetetlen álmok,
Itt más vagy, gyilkos Angyal,
Vagy kegyetlen Álnok,
Egy új világ, születés és halál,
Az igazi, tiszta szív,
Örökre talál.
Angyalként szállok, hogy Démon lehessek,
Könnyedért, mosolyodért,
Kővé is dermedek!
Nem akarom hogy feledj, Erős vagyok!
Ha nem hiszed, figyelj,
Sohasem lankadok!
Mindenem a színpad, Édes Szerelmem,
Megalázni sosem foglak,
Csak imádlak Kedvesem.
Örökké a lelkem része
Had menjek, a rivalda fénybe!
Kerek világom, sose feledj,
Hisz minden tekintet,
Lényemre mered.
